Ékes anyanyelvünk

Híres emberek az ékes anyanyelvünkről:

Berglund svéd orvos és műfordító:  "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

Chevalier de Berris (1817-1865) francia nemes ezt írta a magyar nyelvről: “Egészen különös ez a nyelv, kissé talán nehéz is. De mindevvel nem törődve, megtanul¬tam, mert jól csengő. Az általam ismert nyelvek közül a legszebbnek és legtisztábbnak tartom. Különösen, ha egy hölgyet hall beszélni az ember, akkor vele együtt a nyelvbe is bele kell szeretni.”

Jakob Grimm meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos  nyelvtan megalkotója is volt, mondta:"A magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "... Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)

Giuseppe Mezzofanti (1774-1849) a nyelvtudományok legnagyobb tudósa, aki élete vége felé ötvennyolc

nyelven írt és százhárom nyelven beszélt, ismerve minden hangárnyalatot és nyelvjárást, a következőket felelte mosolyogva, amikor megkérdezték tőle, melyik nyelvet tartja a legszebbnek: ő a saját anyanyelvével, az

olasszal szemben elfogult és azt tartja legszebbnek. De hozzátette egy kis gondolkozás után, hogy az emberi gondolat érzelmek közvetítésére szolgáló nyelvek közül, egy kevéssé ismert nyelv, a Magyar az, amelyet

legkifejezőbbnek tart. Egy osztrák költőnek pedig ezt mondta: “Tudja melyik nyelvet tartom az olasz és a görög után, minden más nyelv előtt leginkább dallamosnak és a verselés szempontjából a leginkább fejlődésre képesnek? A magyart. Ügyeljen, egy feltündöklő költői lángész még igazolni fogja nézetemet. A magyarok, úgy látszik, maguk sem tudják, hogy nyelvük milyen kincset rejt magában...”

(Aurélien Sauvageot, francia nyelvész, Souvenirs de ma vie hongroise. Fordította Várady- Brenner Mária, 1988)

Tudtam, hogy egy nyelvre lehet tudatosan hatni és lehet ilyen vagy olyan irányban továbbfejleszteni. De ami a magyarok ügyét a többiekétől mégis megkülönböztette, az a nyelvi harc mérete és időtartama volt. Egy egész nép vetette latba minden erejét és minden áldozatkészségét, hogy megmentse a nemzeti nyelvet és ezzel magát

a nemzetet is. A magyarok többet, nagyobbat, maradandóbbat tettek minden más népnél."

(Beke György, 1997, Védekező anyanyelv,

Budapest: Magyar Nyelv és Kultúra Társasága, 167-168)

Vagy két esztendővel ezelőtt egy Budapesten megjelenő, angol nyelvű lap magyarnak született munkatársa azt kérdezte tőlem, hogy veszélyesnek tartom-e a magyar kereskedelmi, közgazdasági nyelv gyors angolosodását? Nem tudom, miért éppen engem nézett ki ez a hermafrodita újságíró. Kérdésében kétségtelen volt valami kihívó fölény, egyenesen pimaszság, a nyelvi imperializmus biztonsága, a pénz gőgje. Nem elegendő nyelvünk legyilkolása, még az is érdekli, hogy fáj-e, s mennyire fáj ez nekem. ...

Ma sem értem, hogy az elegáns és állítólag 'toleráns' angol lap miért nem közölte soha a válaszomat... "

...végül pedig egy játékos, leleményes gyönyörű vers:

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke(Firenze 1984. X. 12.)
Egyik olaszóra sodrán,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?
Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok-sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,
És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?
Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.
Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmespár,
Miért éppen andalog?
A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?
Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Mért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.
Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés,
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!
Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.
Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér...
Más nyelven, hogy mondjam el?
Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!
Aki 'slattyog', mért nem 'lófrál'?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?
Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?
Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.
Aki cselleng, nem csatangol,
Ki 'beslisszol' elinal,
Nem 'battyog' az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!
Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?
Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, eloldalog,
Hogy mondjam ezt németül?
Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.
Ám egy másik itt tekereg,
Elárulja kósza nesz
Itt kóvályog, itt ténfereg...
Franciául, hogy van ez?
S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?
Aki surran, mért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet...!